Szabályozzunk, de hogyan!?

Facebook, Instagram, x-y generáció

Sosem késő elkezdeni -szabályozzunk, de hogyan.

 

Néhány évvel ezelőtt lehetséges, hogy nem volt egyértelmű nekünk szülőknek, hogy gyermekeink számára a mobileszköz használatát bizonyos keretek közé kell szorítanunk, és pont ugyanúgy meg kell tanítani nekik a helyes használatot, mint ahogy azt az asztalnál a késsel és villával tesszük.
Bevallom nem könnyű, hiszen a negyvenes korosztály számára tizenöt évvel ezelőtt ezek ismeretlen fogalmak voltak, elegendő volt unalmas perceinkben tégla méretű telefonunkon „kígyózni”, és bele sem tudtunk gondolni, milyen lesz a Facebook, és Instagram használata 2020.környékén. 

 

Az X-Y generáció az a nemzedék, akik beleszülettek a felgyorsult információ áradatába, de szüleiktől tudás hiányában semmilyen útmutatót nem kapnak a helyes használatra.
Mi folyamatosan „tanulunk”, gyermekeinkre viszont születésük pillanatában szakad rá az online világ minden lehetőségével és veszélyével együtt.
A családon belüli eszközhasználat akkor is kialakul, ha nem tudatos szülőként tartjuk kezünkben annak szabályozását, hiszen gyermekeink számára az „eszköz” pont annyira elengedhetetlen kelléke életüknek, mint ahogy a mindennapi étkezés.
Azt viszont, hogy egész nap két pofára chips-et zabálnak, vagy pedig ügyelnek a helyes táplálkozásra, pont ugyanúgy házi szabályok közé szoríthatjuk, mint ahogy a kütyü használatát is. 

 

Ok, értem én, de hogyan!? 

A legnehezebb helyzet az, amikor már a periférián ücsörgünk, és csak azt látjuk, hogy az online tér hálójában töltik mindennapjaikat, és igazából fogalmunk sincs arról, hogy merre „járnak” éppen. 

Legyünk őszinték magunkhoz, és helyezzük egészen új alapokra az online tér házirendjét, vállaljuk fel hiányosságainkat és merjünk róla nyíltan beszélni és bízzunk gyermekünk belátó képességében. Emeljünk le emlékeink polcáról a mi szüleink által megfogalmazott gondolatokat, ötvözzük a jelennel, így hatást gyakorolhatunk érzelmeikre és ezáltal könnyebben elfogadják, miért van szükség szabályokra.
Persze még így is könnyedén előfordulhat, hogy először daccal és tiltakozással találkozunk, de ne felejtsük el, ebben a viszonyban nekünk kell irányt mutatni és korlátokat szabni.

Szóval, valahogy így:

„Szeretném, ha változtatnánk a jövőben, tudom, hogy én is tehetek róla, de ez így nem jó. ”
„Szeretném, ha nem ülnél egész este az „eszköz” előtt, mert nem alszod ki magad rendesen, és ez kihathat az iskolai eredményeidre.”
„Szeretném, hogy megértsd, ezek a változások a te érdekeidet szolgálják.”
„Szeretném, ha beengednél a világodba.”
 

Természetesen ezek nem kőbevésett mondatok.
Nem könnyű rálépni egy olyan útra, amin idáig nem igazán jártunk, és ráadásul azonnal szabályokat is akarunk hozni. Véleményem szerint nem követünk el hibát, ha be merjük ismerni hiányosságainkat, elismerjük a tudásukat, ezáltal elnyerjük (újra) a bizalmukat és az egyéni ismeretekből új közös halmazt hozunk létre.
Fontos megértenünk, hogy az esetleges tiltás helyett a kompromisszum a sokkal élhetőbb megoldás mindkét fél számára, mutassunk rá arra, hogy mi vesszük neki a mobiltelefont, fizetjük az előfizetését és ezért cserébe milyen szabályokat hozunk.
Azt gondolom az első alapkőletételnél a szülői példamutatást is újra kell gondolnunk, az általunk meghozott döntéseket nekünk is be kell tartanunk, mert a kamaszok kritikus szemmel fognak innentől figyelni ránk, és könnyedén előfordulhat, hogy ellentmondásba kerülünk saját magunkkal.

 

Lacza Levente
#offoljeskapcsoljki