TikTok és ami mögötte van..

gyerekek, tik-tok

TikTok és ami mögötte van..

Bevezetőként szeretném elmondani, hogy kisfiamnak is van TikTok csatornája, közösen válogatunk a számunkra értékes videók közül. Néha több óránk is elmegy arra, hogy elkészítsünk és megosszunk egy #apafia videót. Nem szeretem a TikTok-ot, de elfogadtam, hogy ez is része a tizenéves fiatalok életének, próbálom megérteni, és valós tartalmat találni benne.

És itt jön az első gondolatom, az internet világában számtalan korhatáros policy létezik, amit valahogy úgy képzelek el mint egy kerítés nélküli játszótér, ahol boldog-boldogtalan ellenőrzés nélkül ki be mászkálhat, viszont a park készítői az életkor szűrésére hatalmas, de könnyedén kikerülhető kaput építettek elrettentő példaként.

Hivatalos a regisztrációhoz betöltött 13. életév szükséges, aki kicsit ismeri ezt az alkalmazást, tudja, hogy 8-12 éves gyerekek teszik ki a videók kicsit sem elhanyagolható részét.

A legtöbb szülő egyáltalán nem is ismeri a volt Musically-t, pedig érdemes odafigyelni rá, 2019-ben letöltési rekordokat döntöget, több mint egy milliárd felhasználója van jelenleg, bizonyos országokban már a Snapchat-et, a YouTube-ot, és az Instagram-ot is megelőzte. A oldalon található bemutatkozó leírás sokmindent elárul:

„A TikTok az idődnek az a része, amikor nem kell jól viselkedned. Ez a fogmosás pizsamában a hálószobában, 7:45-kor. Ez valódi. Ez nyers. Ez egy sztori 15 másodpercben. És ez sokkal nagyobb buli. A TikTok nem a versenyzésről vagy az átgondoltságról szól. Hanem arról, hogy addig görgetsz, amíg a hüvelykujjad bírja, és gondolkodás nélkül posztolsz. Az élet gyors, ezért minden másodperc számít!”

Elkezdhetném fejtegetni a bemutatkozó szövegüket, de inkább nem teszem, mert remélem, hogy mások számára is annyira elgondolkodtató az üzenete mint számomra.

És, hogy miben rejlik a valódi veszélye? Mivel ez az alkalmazás speciális korcsoportot, a tinédzsereket célozza meg, egészen biztos, hogy a szexuális ragadózókat is odavonzza. A fiatalok a népszerűséget a mai világban gyakran nem a cselekedetek, hanem a kapott szívecskéi alapján mérik, ezért a fent említett 15 másodpercben próbálják napról napra túllicitálni egymást, a siker érdekében, aminek célja a minél több követő és szívecske. 12-13 éves lányok szexuálisan provokatív videóiktól a hasonló korú kisminkelt fiúkig, minden megtalálható ezen az alkalmazáson. Számomra ez az egész rémisztő. Több éve írok hasonló témákban posztokat, cikkeket, azt hiszem ezen idő alatt megtanultam írásaimból kihagyni az ítélkezést és az indulatot, viszont most olyat érzek legbelül, amit képtelen lennek szofisztikátlan megfogalmazni.

Egyet viszont megtehetek. Kedves szülők akik ezeknek a soroknak a végére értek, vegyétek a fáradtságot és nézzétek meg mi zajlik ott, a valóság elől milyen torz világba menekülnek, és ne üssétek el azzal, hogy nem értek hozzá, nincs rá időm. Szülőként kötelességünk figyelni rájuk, hiszen nem Ők kérték, hogy a világunkra születhessenek.

Légy része Te is az #offtober eseményünknek és töltsd be a valóságot.

Lacza Levente offolj.hu
#offoljeskapcsoljki